Húsvétolás Lush módra – vidám csibék, mókás nyuszik lepték el a Lush polcait
Te is érzed már a tavaszt a levegőben, ugye? A Lush-nál biztosan, mert idén húsvétra egy igazán kreatív, illatos, bolondos kollekcióval rukkoltak elő.
Tenshi_ligth
Tiszta virágillat, pézsmás és fás jegyekkel.
2025.03.18. 17:41
A múlt héten végre nem felejtettem el megillatozni az egyik drogériában. Hát, egyből szerelmes lettem, a kabátomra fújtam belőle és a csuklómra, mivel kíváncsi voltam rá hogy egy ilyen friss illat valóban olyan tartós e mint ahogy azt mondják. Az! A párom ahogy haza ért rögtön megdicsérte, szerinte ez egy “fehér ruhás” illat. 😅 Ha jobban bele gondolok ettől a parfümtől én is egy fehér ruhás nőre asszociálok ahogy a tengerparton ül és tenger illatú szél fújja a haját. Nagyon régóta keresem a tökéletes tisztaság illatot és egyre inkább úgy gondolom, hogy megtaláltam. Napok teltek el mióta a boltban rá fújtam a kabátomra de még mindig lehet érezni. Nem tömény, nem citrusos légfrissítő, a legjobban körül írni talán úgy lehetne, hogy friss levegő illata van. Az edp-t próbáltam, nekem az edt az nem jön át annyira, talán a dinnye miatt. Meg fogom venni mert a múlt hét óta nem telik el nap, hogy ne gondolnék rá. 😄
2025.03.10. 20:00
Légies és vizes is egyszerre. Nyarat idéző. Nekem az EDP van meg. Egyetlen fújás elég belőle. Olyan igazi mosolyfakasztó vidám illat, morcos reggelek tökéletes kiegészítője.
2024.10.12. 10:35
Annyira szeretném szeretni, mert baromi tartós, de nem megy. Végig érzek valami zavaró szúrósságot. Nem az alkoholos fajtát, olyat mint mikor túlfújod a légfrissítőt és fullaszt. Valamelyik virág erős illata bánt, mintha mű lenne. Igen, ez az, azt a mű virág illatot érzem, mint a légfrissítőkben :(
2024.07.10. 19:00
Sajnos mi nem passzolunk!Teljesen férfi borotva hab illata van rajtam .Az ajánlásom,ne vegyétek meg vakon. Én azt tettem ,tovább adtam.Tartós úgy, hogy jár a 2 csillag.
2023.01.05. 19:19
Van olyan, hogy semmi többre nem vágyom, csak egy légiesen könnyű, áttetszően friss illatra. Valami mindig kell legyen rajtam, mert illat nélkül nem vagyok egész, de sokszor, különösen nyáron csak egy fuvallatra vágyom. Na ő pont ez, a Camicia mellett az elsőszámú tisztaságillatom. Éveken át sétáltam el mellette, gondoltam, hogy biztos egy tucat tengervizes hatású friss illatocska, tutira jellegtelen. Mekkorát tévedtem! Azóta üvegében is megszereztem. Amennyi virág és összetevő alkotja, annyira egyszerű, de zseniális! Én az edp-t picit jobban preferálom, bár az edt az eredeti, gazdagabb, és ugyanolyan tartós, de erősebb a gyöngyvirág és a sárgadinnye markánsan jelen van, ezért nekem könnyebben viselhető az edp. A légies harmónia, a finom, bájos nőiesség, egy lebegő, szelíd karcsú tündér képe asszociálódik előttem…. És tisztaságillat ellenére hihetetlenül tartós, egész nap érzem, ruhán mosásig!! Max. pontos remekmű!
Nézd meg mások eladó kozmetikumait, vagy add el a saját termékeidet.
Szépségápolási tippjeink
Te is érzed már a tavaszt a levegőben, ugye? A Lush-nál biztosan, mert idén húsvétra egy igazán kreatív, illatos, bolondos kollekcióval rukkoltak elő.
Egy korszak zárult le a szépségápolás világában: lejárt a legendás SkinCeuticals CE Ferulic szérum szabadalma.
Van valami igazán varázslatos abban, amikor egy egyszerű zuhanyzás egy pillanat alatt vidám kalanddá alakul. Képzeld csak el: a fürdőszobád megtelik édes, gyümölcsös illatokkal, mintha