Első néhány próbára úgy tűnt, hogy Dior Hypnotic Poison EDT és nem voltam túl boldog. Még mindig emlékeztet rá kicsit, de már önálló illatként kezelem. Szép blend, igaz relatíve lineáris. Rumot én kifújáskor éreztem, egyébként egy úgymond cigarettafüstös, vagy rosszabbul mondva hamutálas vanília, de ezt tényleg most jó értelemben mondom. Nem közönséges, nem kocsmapultos, de máshog, nem tudom megfogalmazni ezt a fajta puha hamus vaníliát. Zsályát nem érzek magamon, valószínűleg a bőröm nem hozza elő. A labdanum és borostyán együttese nagyon hasonló ahhoz amilyen a Hermés L'Ambre Des Merveilles illatában. Ez az illat tényleg egy meleg ölelés, egy puha kötött pulóver. Inkább késő őszre tudom elképzelni. A szillázsa kicsi, tartása jó 5 óra.
Nekem is fodrász csinálta, de nem hozott akkora élményt és változást, mint vártam. Számomra annak felelt meg hatásában mintha fél órára felcsaptam volna egy sima hajmaszkot. Azt hittem majd fényes lesz a hajam, vagy valami, de maximum jó indulattal egy kis extra puhaságot vélek felfedezni...
Egynek kipróbálásra elmegy, de számomra nem érné meg újra végigcsinálni.
Nekem nagyon bejött ez a fényvédő, sokkal jobban szereti a zsíros bőröm, mint a BoJ-t.
Kicsit fényes mikor felkenem, de inkább bőrfényű nem pedig diszkógömb. Hamar beszívja a bőrőm, nem hagy ragacsos réteget. Minden nap ezt használom, a többi fényvédőm most parkolópályára került :)
Nem tudom, hogy mit csinál ez a tonik, de amióta használom, sokkal szebbnek látom a bőrömet. Még a párom is megjegyezte, hogy most milyen szép az arcom :)
Nekem ez 5 csillag.
Szeretem ezt a hidratálót, gyorsan beszívódik a sűrűbb textúra ellenére is. Azonban nagyon gondosan kell eldolgozni, máskülönben hajlamos fehér nyomot hagyni, amit száradás után nehezen lehet eltüntetni. Kár, hogy csak 30 faktoros fényvédelemmel bír...
A barátommal iegy reptéri parfümszaglászás során találtunk rá és egyből meg is vette, szinte impulzusvásárlás volt, de azóta a kedvenc parfümömmé vált rajta! Közepesen tartós, de szuper átmeneteket lehet érezni az illatban a leszáradás során. Friss, kellemes, van benne valami krémesség is és mégis férfias, nagyon különleges illat. A barátom főleg fűszeres illatokat használ, de ennek köszönhetően kiderült számunkra, hogy az édesebb illatok is mennyire jól működnek rajta.
A sun di gioia megszűnése után kényszerből elkeztem nyitni a többi illat felé ebből a családból és - habár egyáltalán nem hasonlít a Sun-ra - ő nagyon kellemes szerintem. Friss, nőies illat, nálam főleg tavaszi-nyári, de előfordul, hogy hidegebb időben is egy ilyen lágy illat felé nyúlok. Sajnos a tartósságával nem vagyok kibékülve, de sebaj, szívesen újrafújkálom.
Tesztelésre kaptam a terméket, sokszor szoktam otthon párologtatni és a márkától több illatot is próbáltam már. A neve nagyon találó szerintem. Nagyon kellemes, felvidítós illat ebben az esős őszi időben.
Szép és praktikus dizájn, az adagoló nagyon el lett találva.
Nagyon sok hasznos anyaggal telepakolták a terméket ami szuper, viszont a formulázás sajnos nem a legjobb: nagyon nehéz elkenni a fehér sűrű krémet, az én bőrömön akkor is kukacosodik ha semmit nem kenek alá. Itthonra elkenem a szuper hatóanyagok miatt, de utcára nem komfortos a viselete.
Bőrtípus:
Száraz
| Bőrprobléma:Bőröregedés | Korcsoport:45-54 | 2023. szeptember 25.
Krémek Krémje | Bőrtípus:
Száraz
| Bőrprobléma:Bőröregedés | Korcsoport:45-54 | 2023. szeptember 25.
Ez a tipikus hoztam is meg vittem is termék.
Egyrészről egy szuper selymes, nagyon kellemes érzésű, az ajkat ápoló cucc, ami felkenve nem ragad, nem cuppog, és kifejezetten ápolt, luxus érzést kelt, miközben a szín is csodásan terül az ajkakon.
Másrészről meg 15-30 perc múlva semmi nincs a szádon, ha nem mozdulatlanul és csücsörítve éled az életed egy kamera előtt. Tehát alapvetően sajnos semmi értelme a terméknek, ha a célod az, hogy a szádon legyen valami, mert ez igen gyorsan nem lesz ott. Persze megteheted, hogy rendszeresen újrakened, ez az átlátszóbb színeknél egyszerű, a sötétebb színeknél viszont nem baj, ha tükröt is használsz. Ha pedig ajakceruza is van rajtad, azt kb. a harmadik-negyedik újrakenésnél szintén újra kell applikálnod akármennyire is tartós, mert a szájfény feloldja. Na most képzeljünk el egy nőt, akinek van élete. Éppen egy üzleti partnerrel tárgyal egy laza másfél órás meetingen, és félóránként előkapja a Lifter Glosst, hogy jaj, lekopott. Vagy nem kapja elő, és akkor a tárgyalás elején van szín a száján, a végén meg nincs. Vagy képzeljük el ugyanezt egy magánéleti helyzetben.
Száz szónak is egy a vége: életszerűtlen. Ez a termék inkább azoknak a kislányoknak lesz jó, akik egyelőre még szentül hiszik, hogy a smink és a megjelenés adja az életet, vagy azoknak a felnőtt nőknek, akik egyáltalán nem bánják, hogy indulás után fél órával az ajkuk már a természetes szépségében mutatkozik meg. Vagy esetleg azoknak, akik nem értik, hogy mennyire közönséges mások előtt, az utcán, étteremben, bármilyen nyilvános helyszínen ajkat kenegetni. 20 percenként WC-re járók előnyben :)
A termék szuper? Igen.
Hasznos? Hát.... mint bármelyik szájfény.
Kellemes a használata? Igen.
Megéri az árát? Nem.
Érdemes megvenni? Egyet igen.
Fő célja? Inkább az ajakápolás.
Csillagok száma? Három, mert szuper, de hasztalan.
The Merchant Of Venice Murano Collection Andalusian Soul EDP
Első néhány próbára úgy tűnt, hogy Dior Hypnotic Poison EDT és nem voltam túl boldog. Még mindig emlékeztet rá kicsit, de már önálló illatként kezelem. Szép blend, igaz relatíve lineáris. Rumot én kifújáskor éreztem, egyébként egy úgymond cigarettafüstös, vagy rosszabbul mondva hamutálas vanília, de ezt tényleg most jó értelemben mondom. Nem közönséges, nem kocsmapultos, de máshog, nem tudom megfogalmazni ezt a fajta puha hamus vaníliát. Zsályát nem érzek magamon, valószínűleg a bőröm nem hozza elő. A labdanum és borostyán együttese nagyon hasonló ahhoz amilyen a Hermés L'Ambre Des Merveilles illatában. Ez az illat tényleg egy meleg ölelés, egy puha kötött pulóver. Inkább késő őszre tudom elképzelni. A szillázsa kicsi, tartása jó 5 óra.
Joico 4 Lépéses Hajújraépítő Kezelés
Nekem is fodrász csinálta, de nem hozott akkora élményt és változást, mint vártam. Számomra annak felelt meg hatásában mintha fél órára felcsaptam volna egy sima hajmaszkot. Azt hittem majd fényes lesz a hajam, vagy valami, de maximum jó indulattal egy kis extra puhaságot vélek felfedezni...
Egynek kipróbálásra elmegy, de számomra nem érné meg újra végigcsinálni.
Haruharu Wonder Black Rice Moisture Airyfit Sunscreen SPF50
Nekem nagyon bejött ez a fényvédő, sokkal jobban szereti a zsíros bőröm, mint a BoJ-t.
Kicsit fényes mikor felkenem, de inkább bőrfényű nem pedig diszkógömb. Hamar beszívja a bőrőm, nem hagy ragacsos réteget. Minden nap ezt használom, a többi fényvédőm most parkolópályára került :)
Haruharu Wonder Black Rice Hyaluronic Toner
Nem tudom, hogy mit csinál ez a tonik, de amióta használom, sokkal szebbnek látom a bőrömet. Még a párom is megjegyezte, hogy most milyen szép az arcom :)
Nekem ez 5 csillag.
Elyn's Lab Her Majesty Shine Control SPF30-As Fényvédő Antioxidánssal
Szeretem ezt a hidratálót, gyorsan beszívódik a sűrűbb textúra ellenére is. Azonban nagyon gondosan kell eldolgozni, máskülönben hajlamos fehér nyomot hagyni, amit száradás után nehezen lehet eltüntetni. Kár, hogy csak 30 faktoros fényvédelemmel bír...
Jean Paul Gaultier Le Beau EDT
A barátommal iegy reptéri parfümszaglászás során találtunk rá és egyből meg is vette, szinte impulzusvásárlás volt, de azóta a kedvenc parfümömmé vált rajta! Közepesen tartós, de szuper átmeneteket lehet érezni az illatban a leszáradás során. Friss, kellemes, van benne valami krémesség is és mégis férfias, nagyon különleges illat. A barátom főleg fűszeres illatokat használ, de ennek köszönhetően kiderült számunkra, hogy az édesebb illatok is mennyire jól működnek rajta.
Giorgio Armani Acqua di Gioia EDP
A sun di gioia megszűnése után kényszerből elkeztem nyitni a többi illat felé ebből a családból és - habár egyáltalán nem hasonlít a Sun-ra - ő nagyon kellemes szerintem. Friss, nőies illat, nálam főleg tavaszi-nyári, de előfordul, hogy hidegebb időben is egy ilyen lágy illat felé nyúlok. Sajnos a tartósságával nem vagyok kibékülve, de sebaj, szívesen újrafújkálom.
Aromax Indián Nyár Illóolaj Keverék
Tesztelésre kaptam a terméket, sokszor szoktam otthon párologtatni és a márkától több illatot is próbáltam már. A neve nagyon találó szerintem. Nagyon kellemes, felvidítós illat ebben az esős őszi időben.
Keve Anti-Pigment CBD Arckrém SPF50+
Szép és praktikus dizájn, az adagoló nagyon el lett találva.
Nagyon sok hasznos anyaggal telepakolták a terméket ami szuper, viszont a formulázás sajnos nem a legjobb: nagyon nehéz elkenni a fehér sűrű krémet, az én bőrömön akkor is kukacosodik ha semmit nem kenek alá. Itthonra elkenem a szuper hatóanyagok miatt, de utcára nem komfortos a viselete.
Maybelline Lip Lifter Gloss