
Rihannára cserélte Charlize Theront a Diort
Hosszú évek után Charlize Theron helyett más lesz az ikonikus J’adore Dior parfüm arca, ezentúl Rihanna fogja képviselni az illatot, akinek főszereplésével már az első

Hosszú évek után Charlize Theron helyett más lesz az ikonikus J’adore Dior parfüm arca, ezentúl Rihanna fogja képviselni az illatot, akinek főszereplésével már az első

Rihanna szögegyenes, szőke frizurát készíttetett magának.

A Fenty Beauty újdonsága hamarosan érkezik.

2017-ben 40 színárnyalatban kapható alapozóval robbant be Rihanna kozmetikai márkája a piacra, most pedig az énekesnő még magasabbra tette a lécet. Nem csak tíz újabb

Érdekes egybeesésekre hívta fel a figyelmet a szépségipar szennyesét kiteregető Estèe Laundry: a Fenty sminkcuccok designja megszólalásig hasonlít egy k-beauty márka megjelenéséhez. A Dear Dahlia

Szívás ez az angol nyelv. Míg nekünk van szép külön szavunk a neon filcekre, addig az angol nyelvben a highlighter egyaránt jelenti az fényes arcsminket

A nyári szezonra bekészített újdonságok úsznak a csillámporban, segítségükkel pedig mi is ragyoghatunk kedvünkre, tetőtől talpig. Rihanna ugyanis ez alkalommal nem az arcunkra, hanem testünkre

Egy kis plusz promóért Rihanna mini tutorialt posztolt új rúzsához

Sorra mutatják be a szépségmárkák kollekcióikat, amikért majd érdemes lesz levelet írnunk a Télapónak vagy megkérni a Jézuskát, tegye a fa alá őket. Ezekből készítettünk

Még múlt év tavaszán érkezett a nagy bejelentés, hogy az énekesnő FENTY BEAUTY néven saját birodalmat fog építgetni a kozmetikumok terén.