
Pöttyös, barna, imádnivaló: a Bambi-köröm az ősz nagy kedvence
Barna alap, apró fehér pöttyök – az őzgidás manikűr a leopárdminta szelídebb kistestvére, és idén ősszel mindenki ezt akarja.
Volt már a körmünkön leopárd, zebra, páva, tehénfolt és teknőspáncél is. Azt hittük, az állatmintákból nem tud újat mutatni a divat. Aztán jött Bambi. A minta pofonegyszerű: meleg barna alapon szabálytalan, krémfehér pöttyök, pont olyanok, mint egy őzgida hátán. Év elején még csak néhány manikűrös oldalán tűnt fel, mostanra viszont bármerre nézünk, ezt látjuk. Persze nem véletlen, hogy épp ősszel, a barna színek szezonjában éli a fénykorát.
Bambi a kifutóról jött

Mint oly sok körömtrend, ez is a divatból szivárgott át. Tory Burch tavalyi őszi–téli kollekciójában feltűnt egy őzmintás kabát, aztán sorban jöttek a többiek. A Gap a New York-i tervezővel, Sandy Lianggal közösen dobott piacra egy pöttyös műszőrme pulóvert, Sofia Richie Grainge pedig egy őzbarna, pettyes bomberdzsekivel indította el saját márkáját. Innen már szinte követhetetlenné vált a sztori: a minta felkerült farmerekre, táskákra, szoknyákra, sőt balerinacipőkre is. Augusztusban a koppenhágai divathéten szúrtuk ki, hogy a Baum und Pferdgarten jövő tavaszi–nyári kollekciója is erre épül, így biztosak lehetünk benne, hogy Bambi még egy darabig velünk marad.
És ezt a számok is alátámasztják. A brit Grazia szerint az „őzmintára” egy év alatt hétszer annyian kerestek rá a Google-ön, mint korábban. A Pinteresten pedig egyetlen hónap alatt 40 százalékkal nőtt az őzikés hangulatképek iránti érdeklődés, az őzmintás körmöké pedig 60 százalékkal.
Miért pont most?
Mert az őszi ruhatárunk színeire rímel: csokibarna, karamell, teveszín, tejfehér. Az őzminta egyetlen manikűrbe sűríti mindazt, amit ilyenkor amúgy is szívesen viselünk. A nagy különbség a leopárdhoz képest, hogy nem harsány. Sandra Wei, egy népszerű New York-i körömszalon alapítója szerint a többi állatminta néha túl merész vagy túl feltűnő, a Bambi-köröm viszont sokkal lágyabb, kedvesebb. Visszafogott, de korántsem unalmas.
Így kérd a körmösödtől
Aki most ismerkedik a trenddel, kezdje kicsiben. Daisy Kalnina, a The Gel Bottle körömlakkmárka alapítója szerint a hétköznapokra bőven elég egy-két körmön viselni a mintát. A mandula és a lekerekített szögletes forma passzol hozzá legjobban, mert ezeken szépen elfér a pöttyözés. Rövid körmön különösen jól mutat (ősszel amúgy is ez a hossz a legtrendibb), és a finish is sokat számít: a matt vagy selyemfényű lakk természetesebb, a fényes sikkesebb hatást kelt.
Sőt, otthon is megvalósítható. Az alaplakk után a köröm egyik oldalára vigyél fel egy áttetsző, meleg barna árnyalatot, hogy lágy átmenetet kapj. Ha megszáradt, vékony ecsettel (vagy akár egy fogpiszkálóval) és fehér körömlakkal jöhetnek a foltok. Egyetlen szabály van: a pöttyök ne legyenek egyformák, és ne sorakozzanak szabályosan, különben Bambi helyett pöttyös körmöd lesz. Itt az esetlegesség nem hiba, hanem maga a lényeg.
Fotó: Getty Images, Instagram @overglowedit, @chummy.nails, @enamelle