Állatkísérletek elvégzése nélkül is exportálhatnak ezentúl francia márkák Kínába
Franciaország lett az első az EU-ban, mely ilyen egyezségre jutott.
A WWD oldalán jelent meg a hír, hogy ezentúl bizonyos francia kozmetikai márkák mentesülhetnek az állatkísérletek kötelezettsége alól a Kínába irányuló export esetén. Ezzel Franciaország lett az első az EU-ban, mely ilyen egyezségre jutott.
A lehetőséget persze nem automatikusan kapján meg a francia cégek, úgynevezett “jó gyártási gyakorlat” tanúsítványt kell beszerezniük a hazai hatóságoktól, valamint egy termékbiztonsági értkelést kell benyújtaniuk meghatározott francia szépségipari szövetségnek. Előírás továbbá az is, hogy a cégeknek olyan alaptermékeket kell szállítaniuk Kínába mint a sampon, pirosító, szempillaspirál vagy a parfümök.
Jelenleg is egyébként ezek a termékek teszik az export döntő hányadát, olyan termékkategóriákból, mint a hajfestékek, hajgöndörítő termékek, hajhullás elleni termékek vagy a célzottan gyerekeknek szánt termékek, jóval kisebb arányban érkezik külföldről áru Kínába.
A kínai piac esetén az állatkísérletek kikötése régóta napirenden lévő téma, tekintve, hogy az EU-ban 2009-ben már elhagyták ezt a gyakorlatot, bár igaz, hogy az elmúlt években Kína is tett lépéseket: 2014 óta néhány kozmetikai alaptermék esetén a Kínában gyártott és értékesített termékek mentesültek az állatkísérletek elvégzése alól. Nem úgy az import árunál, ahol óriási előrelépést jelent egy-egy ilyen egyezmény létrejötte. Míg ugyanis a nagy, multinacionális vállalatoknak jellemzően vannak gyáraik Kínában, a kisebb márkákat visszatartották a piacra lépéstől az állatkísérletekre vonatkozó előírások.