
Ahol nyugodtan spórolhatunk: öt drogériás hajápoló, ami a Krémmánián már bizonyított
Októberben már ott motoszkál a fejünkben a karácsonyi ajándéklista és a decemberi kiadások – jó tudni, hogy a hajápolás az a terület, ahol szívfájdalom nélkül spórolhatunk, a Krémmánia-véleményeknek köszönhetően pedig azt is tudjuk, mire érdemes költeni.
Az év vége nem könnyű időszak a pénztárcának: ajándékok, ünnepi vacsorák, rokonlátogatások... Még el sem kezdődött az advent, de sokan már most számolgatjuk, hol lehetne lefaragni a kiadásokból – és közben a hajunk épp most kérne több figyelmet. A fűtött lakásban száraz a levegő, a sapka alatt feltöltődnek és szanaszét állnak a hajszálak, az esős, párás napokon pedig a gondosan beszárított frizura is percek alatt szöszösödni kezd. Ráadásul a nyár nyomai is kísértenek még: a sok nap, a sós és a klóros víz után szárazabbak a hajvégek, és a hossz is fénytelenebb, mint volt.
Szerencsére a szép, ápolt hajhoz nem feltétlenül kell drága, professzionális termékeket vennünk. A drogériák polcai az elmúlt években alaposan átalakultak: ma már a megfizethető hajkozmetikumokban is ott vannak azok a hatóanyagok – peptidek, fehérjék, különleges növényi olajok –, amelyekkel néhány éve még csak a fodrászszalonokban találkozhattunk. Néhány ezer forintból kialakíthatunk egy teljes őszi rutint: fényt adó sampon és erősítő balzsam a mindennapokra, hetente egy-két alkalommal tápláló pakolás, na meg egy olaj vagy simító spray, amely napközben is vigyáz a tincsekre.
A választásban a Krémmánia közössége is segít, hiszen az alábbi termékek olvasóinktól jó értékeléseket kaptak – a megspórolt összeg pedig mehet az ajándékkasszába.
Balea Professional Molecular Care Hajbalzsam

Porózus, vékony szálú vagy a festéstől, vasalástól megviselt hajra valódi kincs lehet ez a balzsam. A szalonos hajszerkezet-javító kezelések elvét követi: aminosavak, zabpeptid és hidrolizált búzafehérje erősíti a hajszerkezetet, a kókuszolaj pedig puhává, könnyen fésülhetővé varázsolja a hosszt. A gyártó ígérete szerint akár tízszer erősebb lesz tőle a haj, és kevésbé törik majd.
Garnier Fructis Kiwi-Menthol Hair Food 3in1 Hajpakolás

Igazi mindenes, hiszen balzsamként, pakolásként és öblítés nélküli ápolóként is használható. Azoknak készült, akiknek a hajtöve hamar zsírosodik, a hossza viszont száraz – ezt a kettősséget a fűtésszezon sokaknál csak felerősíti. A kivivíz hidratál, a mentol kellemes frissességet ad a fejbőrnek, az olvadékony, könnyű állag pedig nem nehezíti el a tincseket. Vegán, 97 százalékban természetes eredetű összetevőkből készül, szilikonmentes, a 400 milliliteres tégely pedig sokáig kitart.
Syoss Intense Glaze Sampon

Ahogy arról a neve is árulkodik, ez a sampon a fakó, fénytelen hajnak ad új életet. 3 százalékos szilíciumkomplexe és hidrolizált keratinja kisimítja a hajszálak felszínét, így a fény egyenletesebben verődik vissza róluk, a sárgabarackmag-olaj pedig puhábbá teszi a hosszt. A Syoss szerint akár 24 órán át kevesebb a szálló haj, amit a sapkás reggeleken különösen értékelünk. Mindennapi használatra és minden hajtípusra ajánlott.
Difeel Batana Prémium Hajápoló Olaj

A batanaolaj az utóbbi idők egyik legtöbbet emlegetett hajápoló összetevője: egy Közép-Amerikában őshonos olajpálma terméséből nyerik, és az ott élők régóta ezzel ápolják a száraz, töredezett hajat. A Difeel formulájában ricinus-, mandula- és olívaolaj egészíti ki, így kifejezetten tápláló, mértékkel használva mégsem nehezíti el a hajat. Néhány csepp is elég belőle a hajvégekre, a göndör és a hullámos tincseknek pedig szép, definiált textúrát ad.
Garnier Fructis Diamond Sleek Spray

A párás, esős őszi napok réme a szöszösödő, szálló haj – ez a spray pontosan erre a helyzetre készült. Argánolajjal és növényi alapú keratinnal simítja a hajszálakat, és a leírása szerint még magas páratartalom mellett is megőrzi a frizura formáját. Könnyű, nem zsíros, nem ragad, így napközben is nyugodtan felfrissíthetjük vele a tincseinket. A csillogó fény már csak bónusz.
Minden cikkben szereplő termék a szerkesztőség által, függetlenül lett kiválasztva. Mindazonáltal, ha vásárolsz a cikkben szereplő linkeken keresztül, abból jutalékra tehetünk szert.
Fotó: Getty Images