Ne csak nyáron védd a bőröd! Az UV-sugárzásra minden évszakban fontos figyelni

Ne csak nyáron védd a bőröd! Az UV-sugárzásra minden évszakban fontos figyelni

Az UV-sugárzás éven át éri a bőrünket, és hiába gyengébb valamelyest ősztől tavaszig, bőrkárosító hatása idővel összeadódik, ha nem védekezünk ellene. Így alakulnak ki később a pigmentfoltok, jelentkeznek erősebben a ráncok.

újdonságok
fényvédelem
UV-sugárzás
dm
Megosztás:

Télen hajlamosak vagyunk úgy tenni, mintha a nap szabadságra ment volna, tavasszal pedig még épp csak ébredezik a természet – mi baj lehetne? A nyári forróság az egyetlen, amikor reflexszerűen nyúlunk a napkrém után, ám ez nagy hiba.  Az UV-sugárzás éven át éri a bőrünket, és hiába gyengébb valamelyest ősztől tavaszig, bőrkárosító hatása idővel összeadódik, ha nem védekezünk ellene. Így alakulnak ki később a pigmentfoltok, jelentkeznek erősebben a ráncok – a súlyosabb egészségügyi problémákat, mint a bőrrák kialakulásának kockázatát pedig inkább ne is említsük.

A láthatatlan (és kitartó) ellenség

Képzeld el, hogy az UVA-sugarak olyanok, mint a rejtőzködő kémek: egész évben ott vannak, felhős időben is simán áthatolnak az ablaküvegen, és csendben, szorgalmasan bontják le a bőröd kollagénkészletét. Ezek a sugarak felelősek a ráncokért, a megereszkedett kontúrokért, és az egyre halványuló ragyogásért. Az UVB-sugarak pedig még náluk is látványosabb, nem kívánt eredményt hoznak: ők a leégés mesterei, és a bőrrák kockázatát is jelentősen növelik.

A bőröd nem tud szabit kivenni. Ezért kell gondoskodni róla minden egyes nap – akár tűz a nap, akár szitál az eső. Hogy mindezt hogyan tedd, arra adunk most tippeket csupa olyan bőrápolóval, amiket megtaláltok a dm polcain.

Könnyű hidratálás, ami már reggel elvégzi a dolgát

Kezdjük ott, hogy már a legegyszerűbb reggeli rutinba is simán beilleszthető egy kis extra védelem anélkül, hogy újabb és újabb lépésekkel bonyolítanánk túl az ébredés utáni perceket. A Balea nappali arckrém 5% ureával például olyan, mint egy megnyugtató ölelés a bőrödnek. Érzékeny, száraz arcbőrre igazi főnyeremény, hiszen amellett, hogy táplál és hidratál, az FF15-ös védelme hozzájárul a korai bőröregedés megelőzéséhez is. Jól jöhet, ha például száraz bőröd plusz hidratálást igényel a fényvédőkrém alá, hisz ez is kiegészíti annak hatékonyságát.

Ha inkább az egységesebb bőrtextúrára hajtasz, a Balea nappali arckrém niacinamiddal lehet a te reggeli választásod. Kisimítja a bőrfelszínt, segít kordában tartani a pórusokat, SPF 30-as faktorszámával pedig biztosítja a hétköznapokon az UV-védelmet is – mindezt finoman és parfümmentesen.

Hogy bőröd teltebb, feszesebb legyen, szinte kötelező beiktatni a Balea Beauty Hyaluron nappali arckrémet. Hétféle (!) hialuronsavval és E-vitaminnal pakolták tele, így nem csak hidratál, de friss érzetet is ad, miközben FF15-ös fényvédelme a napi bőrvédelemhez is hozzájárul a napvédőd alatt használva.

Ha komolyabb védelem kell – építsd be a rutinodba!

Vannak napok, amikor tudod, hogy többet leszel a szabadban, vagy egyszerűen szeretnél biztosra menni? Ilyenkor jönnek képbe azok a termékek, amelyek már magasabb faktorszámmal állnak őrt. A Balea Beauty Expert fényvédő fluid FF50 például ilyen: észrevétlenül simul a bőrödre, az ígéretek szerint nem hagy ragacsos réteget, és még hosszú távon is hidratál. Szuper választás akkor is, ha smink alá keresel kozmetikumot.

A Balea Beauty Expert szérumkrém C-vitaminnal hatását akkor fogod értékelni igazán, ha reggelente a fáradtság nyomait próbálod eltüntetni. Leírása alapján ugyanis segít kiegyenlíteni a bőrtónust, antioxidáns C- és E-vitamint tartalmaz, FF30-as védelme pedig szépen óvja a szemkörnyék érzékeny bőrét a foltok, pigmentációk és ráncok kialakulásától.

Smink és fényvédelem? Összehozható!

Sokan azt hiszik, a smink „fedezéket” nyújt az UV-sugárzás ellen, ám az igazság az, hogy a legtöbb alapozó önmagában nem elég a nap elleni védelemhez. Szerencsére már vannak olyan okos kis dekorkozmetikumok, amelyek szépítenek és védenek is. A trend !t up Magic arctökéletesítő krém például nemcsak könnyű, természetes finisht ad, de FF30 védelemmel is rendelkezik, ráadásul alkalmazkodik a bőr tónusához, így gyakorlatilag lehetetlen mellélőni vele.

Ha pedig azt szeretnéd, hogy a sminked ne csak jól nézzen ki, hanem kitartson egész nap, miközben még az UV-sugarakkal is dacol, akkor a trend !t up Protect & Set sminkfixáló spray FF50 lesz a legjobb barátod. Könnyű, frissítő érzést ad, és széleskörű védelmet biztosít – mindezt ragacs és fény nélkül. Fontos megjegyezni, önmagában a sminkfixáló nem lesz elég a tökéletes fényvédelemhez, ám a fényvédőd, fényvédős sminktermékeid fölött használva szuper eszköz, hogy még egy plusz védelmet nyújts bőrödnek. Mi több, egy hosszú nap során ha szükséged van sminked felfrissítésére, segítségével a fényvédelmet is megerősítheted bőrödön.

Ne feledkezz meg a pasikról sem!

A fényvédelem nem csak női műfaj. A férfiak bőre épp úgy igényli a védelmet, még ha ők hajlamosak is ezt lazán kezelni. A SEINZ. Power Effect anti-aging nappali arckrém igazi kompromisszummentes választás lehet a számukra: gyorsan felszívódik, nem hagy zsíros érzetet, miközben FF30-as védelemmel és feszesítő peptidekkel harcol a korai öregedés ellen.

Ha kíváncsi lettél valamelyik bőrápolóra, megtalálod őket a dm polcain vagy a dm Online Shopban, így akár a napi bevásárlás részeként is könnyedén beszerezheted a kiszemelt darabot.

Megosztás: