fiatal-szoke-no-enyhen-vizes-hajjal-bikiniben-a-tengerparton-kezevel-az-arcat-erinti

Ez az 5 rémes, nyári hajápolási hiba gyorsíthatja fel leginkább a töredezést és hajhullást

A nap, a klór és a tengervíz önmagában is alaposan megtépázza a hajad, de hogy ebből komoly töredezés és hajhullás lesz-e, az leginkább rajtad múlik.

Szerző - Tamás Anita - 2026-08-11
Megosztás:

Nyár végén sokan megijednek, hogy hullik a hajuk – pedig a fésűn maradt szálak java nem kihullott, „csak” letört. A töredezés magán a hajszálon esik meg: a kifáradt szál elveszíti a tartását, és egyszer csak elpattan. Az igazi hajhullás ennél mélyebbről, a tüszőből indul. A tükörben a kettő ugyanúgy fest – ritkuló, fénytelen haj –, megelőzni mégis egészen másképp kell. Ráadásul a megtört hajszálat utólag már nem lehet meggyógyítani, legfeljebb levágni. Éppen ezért a nyári hajápolásban szinte minden a megelőzésen múlik.

Bekened magad naptejjel, a hajadról meg megfeledkezel

Az arcod védve van, a hajad viszont órákon át, csupaszon kapja a napot. Pedig a haj is leég a maga módján. Az UV-sugárzás bontja a keratint – azt a fehérjét, amitől a haj egyáltalán erős –, és meglazítja a szálat összetartó belső kötéseket. Közben lekopik a hajszál felszínéről az a vékony, zsíros védőréteg, ami a fényt és a nedvességet bent tartaná. A vége fénytelen, cirokseprűre emlékeztető haj, ami már a legkisebb húzásra elpattan. A legbosszantóbb, hogy ez a kár halmozódik, és nem fordítható vissza: amit a nap egyszer tönkretett a szálon, azt már csak levágni lehet.

barna-haj-fesulese-feher-fesuvel-kozelrol
A töredezett hajszálakon már csak az olló segít
Forrás: Getty Images

És aztán ott a fejbőr is, amiről szinte mindenki megfeledkezik: a választék mentén, ritkább vagy világosabb hajnál a bőr simán leéghet, egy leégett fejbőr pedig hosszú távon a tüszőknek sem tesz jót.

Mit csinálj helyette? Tegyél fel kalapot vagy köss kendőt, amikor tűz a nap – nagyjából tíz és négy között a legerősebb a sugárzás. Használj UV-szűrős permetet vagy hajolajat, strand után pedig kényeztesd a hajad egy hidratáló maszkkal, hadd igya vissza, amit a nap és a víz kiszívott belőle.

Kijössz a vízből, és rajta hagyod a klórt meg a sót

A medence és a tenger már magában is megviseli a hajat, de a nagyobb kár akkor keletkezik, ha órákig rajta hagyod, ami rákerült. A klór kőkemény tisztító: leoldja a haj saját olajait, felnyitja a pikkelyréteget, a szál pedig kiszárad, porózussá válik, töredezni kezd. A hírhedt zöldes árnyalatért egyébként nem is a klór a felelős, hanem a vízben megbúvó réz: a klór oxidálja, az így keletkező rézvegyület pedig rátapad a hajszál fehérjéire. Legjobban a szőke, világosított vagy amúgy is porózus hajon üt ki, mert az könnyebben megköti a fémet. A tengervíz másképp dolgozik, de a végeredmény ugyanaz: kiszívja a nedvességet a szálból, ami ettől érdessé válik, összegubancolódik, és könnyebben törik.

Mit csinálj helyette? A legjobb trükk: merülés előtt vizezd be a hajad tiszta vízzel – a nedves szál jóval kevesebb klóros vagy sós vizet vesz fel. Fürdés után minél hamarabb öblítsd le, és a fejbőrödről is mosd le az izzadságot, a sót, a fényvédő maradékát. Strandszezonban jól jön egy leave-in védőréteg, heti egy tisztító mosás, utána tápláló maszk. Az úszósapka meg nem épp divatdarab, de teszi a dolgát.

Vizesen fogod össze szoros copfba vagy kontyba

Ez az a hiba, amiből a töredezésen túl valódi, tüszőből induló hajhullás is lehet, ezért érdemes külön figyelni rá. A nedves haj ugyanis sokkal sérülékenyebb a száraznál: ázottan megnyúlik, elveszíti a tartását, és jóval könnyebben szakad – akár harminc százalékkal is többet nyúlik, mint szárazon. Ilyen állapotban már egy erélyesebb mozdulat is elég, hogy a szálak elpattanjanak.

Ha ezt a legyengült hajat rögtön szoros copfba fogod, egyszerre kétféle kárt okozol: egyrészt eltöröd a szálakat, másrészt a tövüknél megrángatod a hajtüszőket. Ha ugyanezt nap mint nap megismétled, és mindig ugyanott feszíted a hajat, az állandó húzás idővel magukat a tüszőket gyengíti meg – ezt hívják trakciós alopéciának. Az Amerikai Bőrgyógyász Akadémia szerint elöl, a hajvonalnál kezd először ritkulni a haj. Ha időben abbahagyod, a tüsző még rendbe jön, de ha túl sokáig húzod, végleg elhalhat – onnan pedig már nem nő ki új haj.

Mit csinálj helyette? Ne kösd fel a hajad csuromvizesen – várd meg, míg legalább a 75 százalékban megszárad. Válaszd a lazább megoldásokat, cserélgesd a választékot és a copf magasságát, és fogd össze puha, selymes anyagú hajgumival, ne a vékony, befőttesgumira hajazóval. 

A nedves hajad vadul fésülöd és törölközővel dörzsölöd

Vizesen a leggyengébb a haj – mi mégis pont ilyenkor bánunk vele a legdurvábban: kibontjuk a gubancokat, törölközővel szárazra dörzsöljük. Az erős fésülés vagy dörzsölés apró töréseket ejt a szálon, amik idővel összeadódnak – ez okozza a töredezett, kettévált hajvégeket. Nyáron ez duplán számít, mert a naptól és a klórtól már amúgy is gyenge a haj, így minden durva mozdulat többet árt neki.

Mit csinálj helyette? Kibontás előtt vidd fel a balzsamot vagy a leave-int, hogy legyen min csússzon a fésű, és mindig a hajvégeknél kezdd, onnan haladj fölfelé, széles fogú fésűvel. És felejtsd el a törölközős dörzsölést: nyomkodd ki a vizet mikroszálas kendővel, vagy akár egy régi pamutpólóval.

A napon kínzott hajat még ki is vasalod

Nyárra a hajad a naptól és a klóros víztől amúgy is meggyengül – ezt egy 200 fok fölötti vasalóval tetézni olyan, mint egy repedt poharat forró vízzel megtölteni. Nedvesen még rosszabb: a hajban maradt víz a hőtől gőzzé válik, és belülről károsítja a szálat. A legforróbb fokozat – 230 fok körül – pedig már olyan tartós kárt okoz, amit utána semmilyen ápolószer nem hoz helyre.

Mit csinálj helyette? Ha teheted, hagyd inkább magától megszáradni a hajad, és adj a vasalónak egy kis nyári szabadságot. Ha mégis hővel formáznád, előtte mindig jöjjön a hővédő, vedd lejjebb a fokozatot – a nyár amúgy is remek alkalom arra, hogy a hajad a maga természetes formájában hordd.

A nyári „hajhullás” nagy része tehát valójában töredezés: a nap, a klór, a só és a durva bánásmód legyengíti a szálat, az pedig letörik – ettől tűnik ritkábbnak a hajad. Ez ellen rengeteget tehetsz: UV-védelemmel, fürdés utáni tiszta vizes leöblítéssel, kíméletesebb szárítással. Egyetlen tipikus nyári esetben hullik ki tényleg a tüszőből a haj: ha szorosan, gyakran vizesen kötöd fel. 

A hajad nyáron nem többet kér tőled, hanem kevesebbet – kevesebb húzást, kevesebb hőt, kevesebb kapkodást. Így a nyárból csak a szép emlékek maradnak, a szalmaszáraz, töredezett hajvégek nem.

Fotó: Getty Images

Megosztás: