
Megviselte a nyár a hajad? Így lehelj új életet a tincseidbe
A napszítta, töredezett hajat nem megmenteni kell, hanem újraépíteni – lépésről lépésre.
Szeptember elején mindig ugyanaz a jelenet játszódik le. Ott állsz a fürdőszobatükör előtt, fésülöd a hajad, és azt érzed, hogy valami nincs rendben vele: szárazabb, töredezettebb és jóval fénytelenebb, mint júniusban volt. És nem, nem képzelődsz – a nyár valóban tönkretehette a hajszálaid szerkezetét.
A nap káros sugarai gyengítik a hajszál belsejében lévő fehérjéket, pedig ezek tartják egyben a szerkezetét. A sós tengervíz és a medence klóros vize kiszárítja és fellazítja a hajszálat kívülről borító, cserépszerű védőréteget. Ha pedig ezután még hajszárító és -vasaló is éri a hajad, esélye sincs regenerálódni.
A jó hír, hogy ilyenkor a haj nem beteg, csak kimerült. A rossz hír, hogy egyetlen pakolás nem hozza helyre mindazt, amit a nyár művelt vele. Ebben az esetben ugyanis több dolgot kell egyszerre pótolni: előbb a hajszál belsejét kell újraépíteni, aztán kíméletesen megtisztítani a hajat, feltölteni tápanyaggal, végül lezárni a felszínt, hogy mindazok a jótékony hatóanyagok, amiket bevittél, ott is maradjanak. Ezért nem mindegy, milyen sorrendben nyúlsz a termékekhez.
Ehhez adunk most terméktippeket.
Olaplex No.0 Intensive Bond Building Hair Treatment
Ez nem hajpakolás, hanem nulladik lépés – és ez benne a különleges. Száraz hajra kell felvinni, még hajmosás előtt, bőségesen. A haj szilárdságát belső kötések adják, ezek szakadnak el a nyár alatt, a formula bisz-aminopropil-diglikol-dimaleát nevű molekulája pedig újra összekapcsolja őket. Vagyis nem a haj felszínét szépíti, hanem a szerkezetét állítja helyre. Hagyd rajta tíz percet, aztán jöhet a mosás.
Moroccanoil Repair Sampon

A sérült hajnak nem erősebb, hanem kíméletesebb tisztításra van szüksége. Ez a sampon szulfátmentes, argánolajjal és keratinnal dolgozik, eltávolítja a lerakódásokat, de nem szárítja tovább a hajszálakat.
Kérastase Resistance Masque Thérapiste Hajpakolás
A Résistance vonal legerősebb pakolása, kifejezetten a nagyon sérült, töredezett hajra, amit a festés vagy a szőkítés is megviselt. A búzafehérje és az aminosavak a hajszál meggyengült pontjait erősítik meg, a ceramidok pedig kívülről simítják le a felszínt. Sűrű, vajas állagú, de könnyen eloszlik, és csak a hosszakra meg a végekre való, a fejbőrre nem. Mielőtt felviszed, nyomkodd ki a vizet a hajadból, különben lecsúszik róla. Öt-tíz perc, alapos öblítés, és már fésülés közben érezni fogod a különbséget.
K18 Leave-In Molecular Repair Hair Mask
Ez a termék a szó megszokott értelmében nem is maszk: törölközőszáraz hajra kell felvinni, és rajta hagyni, öblítés nélkül. A benne lévő peptid négy perc alatt jut el a hajszál belsejébe, és onnan állítja helyre a nyáron szerzett sérüléseket. Érdemes hát kivárni ezt az időt, mielőtt szárítani kezded. Egy fontos részlet, amit sokan elrontanak: a K18 Leave-In Molecular Repair Hair Mask akkor tud igazán dolgozni, ha nem raksz alá balzsamot vagy pakolást.
mise en scène Perfect Repair Serum
A hajápolási rutin utolsó lépése a szérum: a hajszál felszínén marad, elsimítja az egyenetlenségeket, és visszaadja a haj fényét. Hét növényi olaj – többek között argán, kamélia, marula – keveréke adja a gerincét. Két pumpányi elég egy félhosszú hajra, a hajvégektől haladj felfelé. Szárítás előtt hővédőként funkcionál, a szálkás végekre bármikor felviheted.
Minden cikkben szereplő termék a szerkesztőség által, függetlenül lett kiválasztva. Mindazonáltal, ha vásárolsz a cikkben szereplő linkeken keresztül, abból jutalékra tehetünk szert.